A kosara üres
Misi bácsi – ahogyan sokan nevezik őt, hiszen édesapáink, nagyapáink, sőt dédapáink korosztályát képviseli – derűs, szelíd természete átszüremlik az írások hangvételén. Azt is érezzük, hogy nem ismer megalkuvást, amikor a hit dolgairól, az üzenet átadásáról van szó: valódi, féltő szívű, felelősségteljes pásztorként próbálja terelgetni a nyájat, ez esetben az olvasókat. Hiszen nem kisebb a tét, mint az üdvösségünk, ő pedig arra tette fel az életét, hogy rámutasson az Isten kegyelmére, ajándékaira, és segítsen a helyes ösvényen haladni, amely nem mindig sima és napsütötte. Ezt a szerző is jól tudja, hiszen megélte két évszázad jeles és kevésbé jeles eseményeit, a mai napig számos gyülekezetben szolgált és szolgál, sokféle emberrel találkozott, van honnan témát merítenie az írásaihoz. Éppen ezért érezzük sorait olvasva, hogy jól ismer bennünket, tudja, milyen kísértések, hitpróbák vagy apró-cseprő hétköznapi dolgok jöhetnek elénk, amelyekben szükségünk van arra, hogy odafigyeljünk Isten szavára, és tovább is adjuk azt.
Az olvasó a kötetet lapozgatva, (újra)olvasva a Reformátusok Lapjából már ismert elmélkedéseket rácsodálkozhat, mennyire bátorító látni, hogy egy-egy sokat megélt, tiszteletreméltó lelkipásztor is ugyanolyan esendő ember lehet, mint a gyülekezeti tagok. A szerző betekintést enged saját tépelődéseibe, kudarcaiba, sőt élettörténetének legfájóbb, ugyanakkor leginspirálóbb pillanataiba is, hogy ezáltal is rámutathasson a kegyelemre, a megoldásra, Istenre. Nem fentről lefelé, valamiféle képzeletbeli díszes szószékről szól, hanem beszélgetőtársként kezeli az olvasókat, és biztat arra, hogy éljük meg hitünket ott, ahová Isten helyezett bennünket. Mert „a hit ugyan személyes, de nem magánügy. Nem örökölhető és nem pótolható olvasmányokból, mások elbeszéléseiből” – mondja a Boldogok, akik nem látnak, és hisznek című írásában, ugyanakkor hozzáteszi: „…a hitnek közüggyé is kell válnia jó cselekedeteink által.”
A kötet címlapján megjelenő templomtorony sziluettje mellett másik szimbólum, egy hegedű F-nyílása is feltűnik. Kovács Mihály gyermekkorától kezdve hegedült, eredetileg zenei pályára készült, egy családi tragédia által innen hívta el az Isten – erről is ír a Sorsdöntő találkozás című fejezetben. A könyvben azt is megkérdezi, hogy szoktunk-e bocsánatot kérni, hogy kihez tartozunk, de tanácsot ad a lelkünk lomtalanításához és a helyes imádkozáshoz is. A kötet első részében az ünnepekhez kapcsolódó írásokat olvashatjuk, a másodikban pedig, amelynek a címe Hétköznapok, az imént említett szövegek mellett az Észrevétlen szavak-sorozat is helyet kapott. A Reformátusok Lapját rendszeresen olvasóknak ismerősek lehetnek a Ha, a Jaj, a Majdnem, a Magától és a Több címek – ezeket most is érdemes és érdekes egymás után fűzve újra elolvasni. Kovács Mihály az ünnepekben, a hétköznapokban és az alig észrevehetőt is észrevéve szolgálja Istent és az olvasókat, hogy mi is meghallhassuk azt a bizonyos szót.
JEZSOVICZKI NOÉMI
Megjelent a Reformátusok Lapja 2019. június 30-i számában.
