Ugyanakkor Gyura könyvében a teológus apa is megszólal! Be kell vallanom, hogy annak idején teológushallgatóként nem kis megdöbbenéssel, és talán némi sértett öntudattal hallottuk egyik professzorunktól a következő megállapítást: minden hívő ember teológus. Azóta már tudom, hogy igaza volt professzorunknak. Minden hívő ember teológus – legfeljebb nem mindegyikük éli és műveli. Nos, Gyura nemcsak hívő emberként, hanem keresztyén apaként műveli a teológiát. Apalógus, aki mesterfokon gyakorolja az apalógiát: a földi és a mennyei apáról szóló tudományt.

Azért ragadtattam magam ilyen nagy szavakra, mert ahogyan kezembe vettem könyvét, és elkezdtem olvasni, mindjárt az első benyomásom: aha-élmény volt. Meg a második és harmadik benyomásom is, meg a többi is. Mindegyik írásánál megállapítottam magamban: Aha, én is ugyanezeket éltem és élem át apaként. És sorra idéződtek fel a saját gyermekeimmel kapcsolatos élményeim... De vajon hányszor gondoltam tovább a dolgot? Hányszor jutottam el földi apaként a mennyei Apáig? Abból, ahogyan Gyura jelen van gyermekei életében, az ő földhöz közeli, néha földhöz ragadt szintjükön, csodálatos teológia születik. Nem áll meg a földi vagy földközeli szintnél, a gyerekek világánál, hanem valami magasabbra következtet és mutat.

A hétköznapokból kiindulva, a földtől elrugaszkodva eljut Istenig, aki Jézus szóhasználata szerint mennyei Apukánk lett. Minden írása végén Hozzá érkezik meg, de úgy, hogy közben azt is leírja nekünk, hogy ő mit élt át apaként. Ezért érezhetünk annyira ismerősnek, annyira a miénknek minden élethelyzetet. Nem földtől elrugaszkodott, magas, elvont, elszállt teológiát művel, hanem olyat, amelyben elejétől végéig mindnyájan benne vagyunk: gyerekek, szülők és Isten. Benne vagyunk a gondjainkkal, kétségeinkkel, dilemmáinkkal, sikereinkkel, örömeinkkel. Mindenki szempontja érvényre jut: Gyura irigylésre méltó könnyedséggel helyezkedik bele a gyermekek helyzetébe, és így az ő szempontjukból is láthatjuk a világot. Amiről mi szülők olyan könnyen megfeledkezünk. De ugyanilyen megértően és együtt érzően helyezkedik bele a felnőttek, szülők sokszor nem könnyű helyzetébe is. És a végén mindig megjelenik Isten szempontja is. Nem egyszer egészen mély üzenettel.

És amitől számomra egészen csodálatossá válik ez az apalógia, hogy mindezt úgy teszi, hogy közben mindenkihez közelebb érzem magamat: a gyermekhez, gyermekeimhez, önmagamhoz mint apához, és minden más apához. (Ja, és minden anyához, akik bizony ott vannak a háttérben akkor is, amikor mi vagyunk előtérben.) És végül közelebb érzem magam Istenhez. Ezen a téren egyszerre éltem át szembesítést (mi az, amit én elmulasztottam, elrontottam, hol szoktam melléfogni). De ugyanakkor nagyon erőteljes késztetést, kedvet, sőt vágyat is éreztem ahhoz, hogy jobb ember legyek. Igen, a sorok olvasása közben azt éreztem, hogy jobb ember akarok lenni: jobb apa, és jobb gyermek, jobb gyermeke a mennyei Apának. Ilyen hatást csak az képes elérni, aki nem a magáét mondja, hanem akiből az Atya és a Fiú Lelke szól. Mert csak az Atya és a Fiú Lelke tud úgy szembesíteni, hogy abból ne elítélés vagy bénultság származzon, hanem megújulás és vágy a helyrehozatalra.

Legvégül még valami: apalógiai felismeréseit Gyura úgy képes megfogalmazni, hogy a sokszor hajszolt, gondterhelt apák számára is azonnal fogható és fogyasztható lesz, vagyis röviden, őszintén, humorosan és egyedi stílusban (amihez a nagyszerű rajzok is hozzájárulnak).

Ha rajtam múlna, ezt a könyvet nemcsak ajánlanám, hanem kötelező olvasmánnyá tenném minden apuka számára. De egy kincset nem szoktak kötelezővé tenni. Egy kincsre csak rálelni lehet. Márpedig Gyura könyve ilyen kincs. Áldja meg Isten továbbra is ezt a kincset, hogy minél többen ráleljenek, mert szükségünk van arra a gazdagodásra, amit ez a kincs tud adni: szükségünk van arra, hogy gazdagodjunk a gyermekeinkkel való kapcsolatunkban, gazdagodjunk az apaságunkban, és gazdagodjunk gyermekségünkben a mennyei Apánkkal való kapcsolatban!

Szűcs László

lelkész, Szentkirályszabadja