Petrőczi Éva a verset szentéllyé teszi, ahol nincs helye a fecsegésnek, a léhaságnak, az olcsó megoldásoknak. A patak éneke című frissen megjelent gyűjtemény a 42. zsoltár parafrázisát választotta címadójául. Méltán, hiszen a költemények közös nevezője a személyes hit, amely oly szemérmesen bújik meg minden gondolata mélyén, mint félénk szarvasok az erdő sötétjében. A címadó vers utolsó sorait Steinbach József püspök előszava is kiemeli, a metafora szépsége megragad az olvasóban: „Uram, te tetted / hogy sötét / habjaim fölött / végre hajnalodik.”

A kötet tematikailag négy részre tagolódik, s a költő önarcképétől az átlényegült, emlékeket hordozó tárgyakon keresztül átvezet egy mesélő térkép- és arcképcsarnokon, majd visszakanyarodik a család személyes intim közegéhez. A személyes életesemények, az önéletrajzi vonatkozású momentumok nagy szerepet kaptak a költőnő kötetében, a nő, az édesanya, a nagymama is megszólal itt, nem csak a szellem embere. Manapság, amikor a művésztől elvárt a testi-lelki sztriptíz, a kitárulkozás, nem is olyan egyszerű dolog úgy megnyilatkozni, hogy a személyesség címén valóban hű kép tükröződjön vissza egy természete szerint szemérmes alkotóról. A kötet első ciklusának versei időnként ezért szégyenlős bemutatkozások, humorral és öniróniával beszélnek arról, hogy igenis, a művész, a költő egyszerre lehet tevékeny tudós, családanya, ízig-vérig nő, és közben alkotó, szellemi ember. Ezek a „gyáva sorocskák” – ahogy egyik fájóan ironikus versében jellemzi műveit Petrőczi Éva – vérbeli lírikus vallomások az élet szeretetéről, a siránkozásmentes emlékezésről, az értelemmel megtöltött hétköznapokról.

A Vallomás, eperrel című fejezetben a tárgyak átlényegülnek, megelevenednek, élettel telnek meg. Nem céltalan manírból válnak verssé, nem tárgyi költészet ez, ezek az emlékeket előhívó kellékek ugyanis egy megélt életről és nem csak végigfolyt, céltalanul végigpergett sorsról mesélnek. Mint ahogy az ismerős helyszínek, szellemi rokonná vált történelmi személyiségek is mind mesélni tudnak. A Kálvin tértől elindulva, a szülőváros Pécsen keresztül le Erdélyig, majd vissza, minden saját tájjá lényegül át. Amikor a költőnő Petrőczi Kata Szidóniával, a szellemi anyával társalog, vagy amikor beleéli magát Csokonai Lillájának vagy Apáczai Csere Jánosnak a helyébe, Petrőczi Éva nem a játék kedvéért tér vissza múlt korokhoz. Ilyenkor mutatja meg magát az elkötelezett tudós és pedagógus. Történelmi tényeket közvetít, mondhatnánk, népszerűsít a líra nyelvén, mellőzve minden didaktikusságot. Humorral és bölcsességgel szól eközben a művészlétről, az Egy elhibázott este, avagy Lilla kései utószava című versben így vall erről: „Sok-sok kanál poézis / egy-egy falat gyümölccsel: / elhibázott arány ez itt, / és minden költők / közös vétke, / kik azt hiszik, / a párjuk éhe / (aki korántsem égi lény!) / könnyen csitulhat ilyetén.”

A szerelem és a női lét örökös alapkérdései abban a bölcs fényben jelennek meg, amelyben benne van az élet és halál kettősének elfogadása. A Nemvalócska torokszorítóan szép, halk szavú vers egy elvetélt gyermekhez szól, a szerelmes versek pedig az évtizedeken át tartó szeretet, a hű odaadás ritka példái.

„Sietek, csúf utcákon, vénen – / vénen, de szépen, / mert a szerelem, / amely a fáradt léptet / suhanásba oldja, / mindig velem van, / napjaim koboldja, / vállamra vagy zsebembe ül.”

Kéz a kézben járnak a női vallomásokkal az Istenhez szóló fohászok, amelyek hittisztaságukkal magasan felülemelkednek korunk istenes versein. Nem a kétely, a nihil szólal itt meg, a bizonyosság olyan alap, amely átsüt minden versen. A novemberi halottkultusz ellenében tanúskodik a Birs-mécses című nagyszerű költemény, amely a feltámadásba vetett szilárd hitet egy egyszerű, igazi petrőcziévás képpel jeleníti meg. Mélyen puritán, mélyen református helytállás ez. Merthogy Petrőczi Éva tudósként, egyetemi tanárként nem csak a puritanizmus irodalmának legavatottabb ismerője, de költészete is leginkább a „puritán” jelzővel illethető, a szó pozitív értelmében. Petrőczi Évánál a puritanizmus stílusadó, nemes tartás. Cikornyamentes intellektualitás, szentimentalizmust nélkülöző meleg érzelmek világa. Steinbach József előszava kiemeli a költőnő ihletettségét, a Szentlélek munkáját az alkotás során, nem mellesleg egy olyan bevezető ajánlást adva az olvasók kezébe, amelynek címe már önmagában véve is műalkotás. „Tetőablakok – Kilátás a mindenségre”, az Április ének szavai így váltak a kötet iránytűjévé.

Petrőczi Évát nagyon nehéz elhelyezni a mai költészet térképén. Szellemi tartása, utánzásoktól, epigonizmustól messze álló stílusa egyedülálló a kortárs költészetben. Egyik kitűnő esszéírónk korunkról azt írta, hogy mindent áthat a pornografizálódás. Ez sajátosan jellemzi a kortárs irodalmat is, sok a testiség benne, s egyik fő célja az olvasók sokkolása. Petrőczi Éva versei ezzel szemben pontosan azt adják, amit az ember egy meleg nyári napon, a patakparton gyönyörködve érez. A patak megnyugtat, felüdít, átmos. Éppen úgy, mint Petrőczi Éva versei A patak éneke című kötetben.

Jakab-Köves Gyopárka
Reformátusok Lapja 2011. augusztus 7.